Maya Víg festőművész

Életrajzi összefoglaló – időrendben

Művészi arspoetika

A valóság visszaadásán és tiszteletén kívül mély tiszteletet érzek az öreg festő mesterek világa iránt, kifejezetten a holland és az olasz festő mesterek felé, mint minőségben, mint anyag használatban. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minél autentikusabb olajfestékekkel és médiumokkal dolgozzak a legjobb minőségű lenvásznakon. E hitvallásom nem csak és kizárólag adózás ezeknek az alkotó embereknek, hanem a tökéletességre való törekvés iránti vágyból ered. Emiatt nem is kedvelem a „művész” megnevezést – inkább az „alkotó” vagy „kreátor” jelzőt használom.

Gyermekkori kezdetek – 1966–1980-as évek

Gyermekkorom óta másként láttam a világot. Szüntelen átalakítottam a környezetemet, mindent a saját belső látásmódom szerint formáltam. A harmóniát kerestem a színekben, a formákban, és ha kellett, napokon át képes voltam elmélyülten dolgozni egy-egy saját ötleten. Már akkor tudtam, hogy az alkotás több számomra, mint játék: egyfajta belső szükségszerűség.

Első nyilvános bemutatkozás – 1980-as évek vége

Két gyermekem megszületése után kezdtem először felfedezni az olajjal történő festést, amely hamar kifejezésformámmá vált. Az első nyilvános bemutatkozásom a budapesti Ballantine’s Clubban volt, az Andrássy út környékén, ahol a tulajdonosi kör – többek között Forró Tamás – karácsonyi kiállítást szervezett számomra.

Visszavonulás – 1990-es évek közepe

A budapesti kiállítás után azonban egy családi eseményt követően  hosszú évekre abbahagytam a festészetet. Egy fogadalom miatt, több mint húsz évig nem nyúltam az ecsethez.  A festészet az alkotás háttérbe szorult, és úgy tűnt, a festészet egy lezárt korszak marad.

Ez az időszak belső csendet hozott, de az agyam a legnagyobb festők műveinek elemzésével még is csak folyton festett. S, végül éppen ez a csend ébresztette fel újra bennem a vágyat, hogy újra ecsetet ragadjak. Mindeközben a fogadalmam is feloldozást nyert.

Újrakezdés és inspiráció – 2000-es évek eleje

A 2000-es évek elején egy kedves festőbarátom meghívására találkoztam az izsáki festők körével. Gróf Zoltán, Mág Tamás, Meszlényi Attila és Pósa Ede munkái, személyisége és festészete mély hatást gyakoroltak rám. Egyfajta őserejű vágy ébredt bennem: újra festeni akartam.

Tanulmányok – 2010 körül

Mivel sosem tanultam festeni, csak autodidaktaként fejlesztettem magam, ezért elhatároztam, hogy tanulni fogok. 2010 körül találkoztam Harsányi Zsuzsa festőművésznővel, aki mellett pasztellfestészeti órákat vettem. Bár a pasztell technika nem elégítette ki a színek iránti igényemet, az első tanulmányaimat és az első biztató szavakat tőle kaptam. Ebben az időszakban egy kisebb nyilvános bemutatkozásra is sor került a Kecskeméti Városi Könyvtárban.

Újraindulás – 50 éves kor után

Évtizedek múltán, ötvenéves korom körül újra ecsetet ragadtam. A bennem élő színek és gondolatok újra felszínre törtek, és megerősítettek abban, hogy a festés örök része marad az életemnek.

Továbbfejlődés – 2020 után

2020 tájékán már éreztem magamban annyi tudást, hogy komolyabb festményeket is készítsek. A fejlődésben ekkor már a kislányom, Tóth Lilla – aki a Szegedi Művészeti Egyetemen végzett – volt a legnagyobb segítségem. Ő inspirált, segített, átsegített a nehézségeken. Tőle tanultam meg az anyagok ismeretét, a technikákat, és mindent, ami ahhoz kellett, hogy a festészetben ki tudjam fejezni mindazt, amit belül látok: a harmóniát és a valóság tükrözését.

Jelen, festményeimről

Azóta ismét rendszeresen festek , de még most is  inkább csak saját kedvtelésből. Többnyire csendéleteket és portrékat készítek. Sokan fotorealisztikusnak nevezik a képeimet, de én ezt másként érzem. Egyszerűen csak így tudom megmutatni, ami bennem van – úgy, ahogy én látom. Én a valóságot látom, ezért azt is festem, belefűzve az érzéseimet, a gondolataimat, és a festészetből adódó megoldandó feladatokat is. Mindezt úgy, hogy a kép sok-sok év múltán is ugyanabból a valóságból tudjon szólni, mint ahogy azt eredetileg is láttam. Festményeimen többnyire valós, gyakran antik tárgyak jelennek meg. Munkáim jelenleg leginkább magángyűjtők tulajdonában találhatók.

Most már végre látom az utam, amin végig szeretnék járni – a folytonos tanulás és fejlődés szándéka vezérel a festészeten keresztül, de mindig reálisan és valósághűen, a szépet és a harmonikusat előtérbe helyezve. Valós de régi, szép tárgyak bemutatásával, a csendéletek időtlen szépségén keresztül.

Zárás

A művész témát sosem én fogalmaztam meg, mindig mások jellemeztek. De minden jellemzésből egy szó sosem hiányzott: a „harmónia”. Ezzel kezdtem, és azt hiszem, ezzel a szóval is fogom befejezni festményeim jellemzését. Mert mindig a harmóniára törekedtem.

Maya Vig