Fekete Zsolt festőművész

1964-ben született Kiskunfélegyházán. Rendszeresen rajzolni középiskolás korában kezdett, ekkor volt első önálló kiállítása is. A középiskola után Fekete Zsolt különböző munkahelyeken dolgozott, közben próbálkozott rajzfilm készítéssel és karikatúrával is.

1986-ban felvették a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakára. Főiskolai évek alatt ismerkedett meg a festés technikájával, tanára Dér István volt. A főiskola utolsó éveiben kezdett intenzíven olajtechnikával dolgozni. 

Képeire jellemzőek az erős, határozott tiszta színek és a vidám téma választás. Képei többségében tájképek, de szereti a késtechnikával készült szürrealista ábrázolást. Fekete Zsolt az ország szinte valamennyi nagyobb városában szerepeltek egyéni és csoportos kiállításokon. 1997 óta szabadfoglalkozású festő. 

Fekete Zsolt 2002-ben Holló László díjat kapott.

Külföldi kállítások: 1992. Németország – Braunfels , 1996. Ausztria Hollandia , 1998. Németország , 2000. Franciaország – Die , 2002. Anglia – Wirkswroth , 2003. Dánia – Kjelerup

 

Fekete Zsolt festmények

Fekete Zsolt - Vidéki kúria, 70x50 cm, tájkép festmény
Vidéki kúria
50x70 cm
Ajánlatkérés
Fekete Zsolt - Gyermekkorom emlékére, 40x30 cm, Tanyasi élet festmény
Gyermekkorom emlékére
30x40 cm
Ajánlatkérés