Gyükér Zsófia festőművész

Gyükér zsófia innen: zsofiagyuker.com

Gyükér Zsófia vagyok, Miskolcon születtem 1991-ben, 2010 óta Kistarcsán élek. Önálló képzőművészként hivatalosan 18 éves korom óta dolgozom, 2017-ben pedig az ELTE Savaria Egyetemi Központ grafikus-festő szakán diplomáztam.

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek a „hobbija a munkája”, ám ez nálam azt is jelenti, hogy amit szeretek csinálni, abból a maximumot igyekszem kihozni minőségileg. Grafittal, pasztell+akvarellceruzával, olajfestékkel, ritkábban akvarellfestékkel alkotok. Munkám során készítek megrendelésre, galériáknak, és saját örömömre képzőművészeti alkotásokat. (Emellett én írom, rajzolom és adom ki a „Hókavölgy” című lovas-pónis képregénykönyv-sorozatot.)

Kedvenc alkotói témám az állatok, azon belül is a lovak, kutyák, de szívesen megfestek bármit/bárkit ami/aki megihlet.

Rendszeresen hívnak meg kiállításokra, volt több önálló tárlatom Budapesten, de kiállítottam Kistarcsán, Veszprémben, Sátoraljaújhelyen, Esztergomban, Tamásiban, Harsányban, és Monoron is. Határainkon kívül is eljutottak alkotásaim több helyre: a párizsi Louvre-ba, Rimaszombatba, valamint Bécsbe két alkalommal is. 2022-ben pedig Ibizára került ki egyik munkám egy állandó kiállításra.



 

Gyükér Zsófia festmények

Gyükér Zsófia - Sivatag virága (
Sivatag virága ( "Desert Flower" )
30x40 cm
Ajánlatkérés