Horváth Sándor festőművész

Önéletrajz

1957-ben született egy borsod megyei kis településen, Kupán. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már gyermek korában megjelent, de hosszú évekig nem foglalkozott a festészettel, mivel tanulmányait más irányban folytatta.

1996-ban vette kezébe újra az ecsetet: olajfesték-farostlemez technikát alkalmaz, témaválasztását elsősorban a tájképek jellemzik, de időnként csendéletet, városképeket is szívesen fest. Gyermekkori emlékei idézésére a tanyák ábrázolása kedvelt témája. Horvátországi üdülései során nagy hatással voltak rá a mediterrán hangulatú kisvárosok apró, zegzugos utcái, kis terei, ez a festészetében is visszatérő téma. Képeit aprólékosan kidolgozza, de a művészet adta szabadosság is fellelhető alkotásaiban.Foglalkozását tekinthetően, végzettsége üzemgazdász.

Kiállításait kezdetben művészeti szakkör keretében alkotótársakkal közösen tartotta, majd önálló kiállításai voltak: Borsod megye több településén, valamint Budapesten. Képeit az A+B Galéria kiállításain lehet látni, valamint magánszemélyek tulajdonában.Festményei számos külföldi országokban is megtalálhatóak.

 

Horváth Sándor festmények